Ott álltam az élet csatamezején
emlékek hullahegyének tetején
Alattam pedig hullámzó vértenger
Sajátom s akikét magam vettem
nyílvesszők meredeznek vértemből
kaptam súlyos lövéseket az élettől
Páncélom karcos és horpadt,megkopott
Az utolsó csapástól lábam megrogyott
Így hát elcsigázva féltérdre le hullva
két kardom markolatát görcsösen szorítva
Ott álltam az élet csatamezején
emlékek hullahegyének tetején
újabb s újabb rohamok törtek felém
Bajtársaim hangos kürtje lehelt életet belém
Szívemben düh és gyűlölet vadul lángolt
Csak akkor örült mikor pengém vágott
Ön pusztítva rohantam bele a harcba
Mindenkit s néha ártatlanokat is eltaposva
majd ki merülve és megfáradva
Ott álltam az élet csatamezején
emlékek hullahegyének tetején
Hazudik minden harcos férfi
ki egy nő pajzsát nem igényli
Nem szégyellem ha majd néha
egy csapás a földre küld újra
s akkor ő tart majd pajzsot fölém
fejem pedig megpihenhet az ölén
Nem düh és gyűlölet állít majd talpra
ha nem az ő szerelme és bátorító hangja.
AJÁNLOM AZ OLDALT
